Menu
Menu

Jó helyen jársz, ha lehetséges munkaadóként tekintesz ránk. Itt mutatjuk be, hogy mire számíthatsz, és az éppen nyitott pozíciókat is itt találod.

Kvalix mint munkahely

Mivel foglalkozunk

Mint azt tudhatod, gyártásautomatizálással foglalkozunk, azon belül egyedi gépgyártással, érzékeléstechnikával – ebben piacvezetők vagyunk a magyar tulajdonú cégek között, valamint vezérlés- és megjelenítés technikával. De erről részletes információt találsz a termékeinket és a gyártásunkat bemutató oldalainkon.

Kik vagyunk

1990-ben alapított, 20 fős magyar cég vagyunk, a disztribúciós tevékenységünkből eredően erős külföldi partnerkapcsolatokkal.

Irodánk és műhelyeink Budapest északi kerületében, Újpesten vannak, részletes elérhetőségeinket a „Kapcsolat„, hivatalos cégadatainkat pedig az „Alapadatok” oldalakon találod. Érdemes lehet körülnézned „Az élet nálunk” oldalunkon is.

Cégkultúra

Partnereinktől nemcsak termékek érkeznek, hanem tanulunk is tőlük. Van mit, hiszen szakterületük piacvezetői közé tartozó sikeres cégek, és szívesen megosztják velünk az ismereteiket, legyen az úgynevezett „best practice”, termék, piaci, alkalmazástechnikai vagy szervezeti ismeret.

Nem kizárt, hogy partnereink ezzel a cégkultúránkra is hatnak, amit talán a németnél is németebb rendre és tökéletességre törekvés jellemez.

Ez visszaköszön például a cégméretünkhöz képest szokatlanul fejlett belső folyamatokban és háttérrendszerekben ugyanúgy, mint az etikus üzleti viselkedésben vagy a rendezett foglalkoztatási viszonyokban. Mindig, mindenki a valós bérével volt és van bejelentve, elkeserítő, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet.

Csapat

Legtöbben a kerületből, vagy a szomszédos kerületekből járunk be. Nem véletlenül, hiszen tudatosan törekszünk erre, abból a meggyőződésből, hogy a munkába járás ideje hatással van az emberek elégedettségére. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének közöttünk távolabbról bejáró, elégedett emberek.

Létszámunk jelentős része mérnök, hagyományosan nagy súlyt fektetünk arra, hogy szakterületeink elismert szakértői legyünk. Rendszeresen járunk tréningekre, többnyire külföldi partnereinkhez, de hazai, és belső tréningek is előfordulnak, és persze nemcsak mérnöki területen.

Állásajánlat

Mechatronikai szerelő

Automatizált ellenörző és szerelő gépek építésére keresünk villamossság, pneumatika és gépészet területén is otthonosan mozgó szerelőt.

Részletek, jelentkezés

Kiválasztás, adatvédelem

A benyújtott pályázatodhoz az irodavezetőnk, aki egyben a HR-esünk, és az ügyvezetőnk fér hozzá, illetve továbbítva lesz az adott szakterület vezetőjének is.

Ők egymás között megbeszélve hoznak döntést arról, hogy kiket hívnak meg személyes találkozóra, a végső döntést pedig, a többiekkel konzultálva, az adott szakterület vezetője hozza meg, akinek az új kolléga a közvetlen munkatársa lesz.

GYIK

Fontos a nyelvismeret?
Külföldi partnereinkkel angolul kommunikálunk, ez az egyik ok, amiért általában elvárjuk az angol nyelv ismeretét, de szükség van az angolra gépgyártás vonalon is, ahol gyakran találkozunk csak angolul rendelkezésre álló feladatkiírásokkal.
Miért kell fénykép?
Ha jelentkezel hozzánk, fényképes önéletrajzot várunk. Természetesen nem a fényképed alapján döntünk, hacsak nem olyan pozícióról van szó, aminél számít a megjelenés. Elsősorban azért kell a fénykép, mert rengeteget segít, hogy több nappal a pályázatok elolvasása, illetve a jelöltek meghallgatása után is hozzád tudjuk rendelni az emlékeinket.
Mikor számíthatok válaszra?
A jelentkezésedre minden esetben válaszolunk. Sajnos nem ígérhetjük, hogy azonnal, mert egy kiválasztási folyamat sok hétig tarthat, de az általános gyakorlattal ellentétben mindenkit értesíteni szoktunk.

partnerlogók